Alkudozási tippekPicodi.com – Riportok és statisztikák

Mennyit költenek a szülők iskolai felszerelésre Magyarországon és világszerte?

Picodi2018. augusztus 22.

Az iskolakezdés gyakran igen feszült időszak: nemcsak az elsősöknek, akik az óvodából hirtelen bekerülnek egy teljesen más közegbe, de a szülőknek is – akinek bizony komoly anyagi vonzattal jár az iskolakezdési kaland.

Górcső alá vettük az elsősök tanszer szükségletét 2018-ban és összehasonlítottuk a hasonló cipőben járó, ám más országban élő (36 ország) szülők kiadásaival augusztus-szeptemberi időszakban.

Hogy objektív és valós képet kapjunk, csak a legszükségesebbekre összpontosítottunk. Ezúttal például eltekintettünk a cipők és az (esetleges) egyenruhák árai közti különbségektől – ezeknek a szükségességéről és áráról néhol a helyi hatóságok/szervezetek, vagy az iskolaigazgatók döntenek. Hasonló a helyzet a kötelező tankönyvcsomaggal. Adataink a jelenlegi árakon és online fellelhető 36 ország termékeit figyelembe véve születtek. Átlagolásnál a piacon a középárkategóriás és a legolcsóbb termékeket vettük figyelembe. A pénznemeknél való átváltásnál a 2018. júliusi banki középárfolyamot vettük alapul.

Jó pár ezer forint kezdetnek

MENNYIBE KERÜLNEK AZ ISKOLAI FELSZERELÉSEK?

Képzeletbeli vásárlói kosarunk több mint 27 terméket tartalmaz, melyeket 4 fő csoportba osztottunk. Hátizsák, alapfelszerelés, kreatív- és végül sporteszközök.

Az elsősök számára elengedhetetlen a jó minőségű hátizsák, iskolatáska – figyelembevéve, mennyi mindent kell nap mint nap cipelniük, nem érdemes kockáztatni. Annak ellenére, hogy a tantárgyak száma ebben a korban még valószínűleg nem túl magas, az iskola utáni tevékenységek és további programok bizony kellékigényesek lehetnek. Elegendő hely kell a könyvek mellett írószereknek, füzeteknek, mappáknak, uzsonnás doboznak és szükség esetén egy kis üveg víznek. Kutatásaink szerint egy jó minőségű hátizsák átlagosan 5000 forintért megvásárolható.

Az alap készletre (füzetek, könyvborító, mappák, ceruzakészlet, tollak, radír, hegyező, körző és vonalzó) egy magyar családnak többet kell áldoznia, mint egy hátizsákra: átlagosan 8500 forintért lehet mindezeket beszerezni. Ezzel a második legdrágább csoportba ugrottak az írószerek.

Természetesen az árak egyénenként, áruházanként, a család rendelkezésére álló erőforrások tekintetében, valamint a szülők preferenciái alapján erősen eltérhetnek. Egyes üzletekben kifejezetten olcsón, máshol megdöbbentően drágán kínálják (akár márkás) ezeket a termékeket.

A szakkörök (sport, technika, rajz) mind fontos részét képezik az oktatásnak és kezdetben többnyire ezeket a foglalkozásokat/órákat élvezik a gyerekek a legjobban. Ha csak a legnépszerűbbet, azaz a technika órát vesszük alapul: elengedhetetlen kellék az olló, ragasztó, színes- és jelző ceruzák, különböző féle papírok és egyéb, műanyag/papír/fa kiegészítők. Átlagosan 7500 forintos árral kalkulálhatnak a szülők kezdőcsomag esetén.

Szintén nagyobb kiadást jelenthet a testnevelésórákra való szükséges ruhák beszerzése. Sportcipő, iskolai szabályoktól függően tornadressz, rövidnadrág esetleg két-három váltás fehér póló szinte mindenkinek kötelező. Miután több online bolt kínálatát is szemügyre vettük, számításaink szerint átlagosan 11503 forinttal kell a szülőknek kalkulálni. Így összesen, csak a valóban legszükségesebbek beszerzése 32500 forintot emészthet fel az iskolai év indításakor.

A magyar szülők fizetésük körülbelül 15%-át költik iskolai szerekre. Vajon hol költenek még ennél is többet?

MENNYIT KÖLTENEK ÁTLAGOSAN A SZÜLÖK AZ ISKOLAI FELSZERELÉSEK BESZERZÉSEKOR A KÜLÖNBÖZŐ ORSZÁGOKBAN?

Nézzünk szét a világban és vegyük szemügyre, mekkora ez az arány a világ többi országában. Kutatásaink szerint Magyarországon 2018-ban átlagosan fizetésük 15,19%-át fordítják a szülők iskolai kezdőcsomagra.

Adatainkat összevetve kiderült, ennél valamivel kevesebbet, egy (átlagos) havi fizetés 8.95%-át költik taneszközökre az angol szülők. Oroszországban ez a szám 18,91%, Bulgáriában 21,13%, Ukrajnában pedig 25,33%.

Nigériában és Moldáviában azonban még ennél is mélyebben a zsebbe kell nyúlni iskolakezdés idején. Ez az arány ugyanis (átlag havi fizetés tekintetében) eléri az 54,74% és 36,66%-ot. Mindeközben Svédországban, Kanadában, Franciaországban, Az Amerikai Egyesült Államokban, Szaúd- Arábiában és az Egyesült Arab Emírségekben.

Forrásmegjelölés

Megosztanád olvasóiddal vagy követőiddel ezt a cikket? Grafikáink, felmérésünk kereskedelmi és nem kereskedelmi céllal egyaránt felhasználhatók mindaddig, amíg a kutatás és a cikk forrásaként a Picodi.com-ot feltünteted, valamint átlinkelsz oldalunkra.